Magamról

kép_keretbe_imi

Előszóban pár sort szeretnék írni magamról.

Házas ember vagyok, feleségemmel és két gyönyörű gyermekemmel Bács-Kiskun megyében – Kiskunhalason élek.
Szakmai tanulmányaim szerint gépgyártástechnológiai technikus, – illetve felsőfokon számítástechnikai programozó végzettséggel rendelkezem.
Főállásban gépjármű kárszakértéssel, valamint karosszéria műhely vezetésével foglalkozom Soltvadkerten egy neves márkaszervizben – már több mint 17 éve. Munkámból kifolyólag ezáltal a fotózás is mindennapjaim része.
A munkaköröm elég stresszes nap mint nap, – állandó probléma megoldást igényel.
Pár éve ötlött fel bennem egy gondolat – „valami szép hobbit kell találnom magamnak a mindennapi agymosás” ellensúlyozásaként.
A fotózást választottam…
2011-ben megvettem életem első tükörreflexes fényképezőgépét egy Nikon D7000-est.
A fotózási alapismereteim szakmai könyvekből, fórumokból valamint portréfotós oktatásokból/workshopokból bővítettem.
Egy szint elsajátítása után azt gondoltam, nekem ez még mindig kevés. Még több tudásra vágyom…
Egy őszi napon az utcán sétálva egy szemet gyönyörködtető plakáton olvastam, hogy Kiskunhalason a Kiskunszt fotósklub kiállítást szervez a Közösségek házában.
Érdekelt nagyon a helybéli/környékbeli fotósok munkássága. A kiállítóterem falára felhelyezett képek láttán tátva maradt a szám…


A kiállítás megnyitóját a Kiskunszt fotósklub elnöke – Daróczi Csaba (EFIAP fotóművész – elismert természet- és esküvő fotós) tartotta.
A beszéde záró akkordjaként megemlítette, hogy a fotósklubot azért is alapították hogy a környékbeli fotósok itt tömörüljenek. Valamint várják az új tagok jelentkezését is…
A kiállítás után felcsillant szemekkel azonnal elérhetőséget kérve jelentkeztem is a klubba. Jött a válasz hamar, a következő klubestre személyesen jelenjek meg! Hozzam magammal az eddig készített képeimből a 10 legjobbat.
Mentem is, rövid bemutatkozás, majd ment a kivetítőre a 10 legjobb képem. Ekkor jött a fekete leves…
A csoport 10 képemből – 8-ra azt mondta egyöntetűen, hogy „kár volt ezért az exponáló gombot is megnyomni”! Letörten, magam elé bambulva süllyedtem az asztal alá…
A többiek képét látva azt gondoltam, – „ennyi volt, megyek is. Elköszönök, nem rontom tovább itt a levegőt, nagyon amatőr vagyok még. Nem illek bele ebbe az elit fotós csoportba”. Hisz, a csapatban nemzetközileg elismert és díjazott esküvői és természet fotósok vannak nagy részben.
A többi klubtag fényképét kivetítve hallottam, illetve láttam, – hogy az előzőekben a kiállításon látott, – számomra Photoshoppoltnak hitt képek – a gépvázban közvetlen készültek valamint számomra ismeretlen speciális eljárásokkal, technikákkal.
Bevallom a tudatlanságom miatt rendesen elszégyelltem magam.
Majd a klubest záró mondataként közölte velem Daróczi Csaba, hogy ha nagyon nem sértődtem meg, legközelebb is várnak! De készüljek fel, hogy minden bakiért kemény kritika jár a későbbiekben is!
Azóta eltelt 8 év, – hála nekik, ez idő alatt temérdek szakmai fogást tanulhattam a csoport tagjaitól.
Meggyőződésem, hogy az ott megszerzett tudást – sem fotós tanfolyamon, sem iskolapadban sosem tanulhattam volna meg!
Annak pedig különösen örülök, hogy a saját fotós munkáimban is kamatoztatni tudom azt.
A portré-, és az esküvői fotózás lett a másod hivatásom.
Kacsingatok a természet fotózás felé is, de egyelőre szabadidőm nem nagyon engedi…

 

Békési Imre  |  info@bekesifoto.hu  |  +36.30.317.70.62  |   Facebook – Békési fotó